Vélemények

Fazekas Mihály - zenetanár:

A Csath Veronika lényéből áradó harmónia az általa megszólaltatott hangtálakon és más hangeszközökön nemcsak a fül, de a lélek számára is a legtökéletesebb zenét varázsolja. Csodálatos. Köszönöm!

Nagyfi Marcell (Bigson Jr.) - zenész:

Rengeteg kérdéssel érkeztem a hangfürdőre, ugyanis már nagyon régóta motoszkált bennem, hogy részt vennék egy ilyen foglalkozáson. Hát egy kérdésem sem maradt a végére, annyira mély benyomást keltett bennem az élmény, hogy nehéz szavakba önteni. Veronika alapvető jelenléte is óriási nyugalmat árasztott, és az, ahogyan használta ezeket a hangtálakat és egyéb csodás hangszereket, azzal egy olyan atmoszférát teremtett körülöttünk, amiben aztán teljesen sikerült elveszítenem a tér és időérzékemet, kiszakadtam a hétköznapi gondolataim markából, ami számomra a legnagyobb felüdülés, és amit a legtöbbször keresek az életemben, mint megnyugvás. Úgyhogy épp ezért nagyon hálás vagyok Veronikának is és a gyönyörű Garábnak, a gyönyörű helyszínnek, ami szintén olyan mélységet áraszt magából, amit nehéz szavakkal leírni, látni és érezni kell, elvarázsolja az embert.

Magyar Judit:

Csoportos hangfürdőn vettem részt Garábon, melyet Veronika tartott. Különleges esemény, mely mély nyomot hagyott bennem. Felüdülést adó relaxáló élmény volt a hangterápia, minden hangszer ellazító, pihentető hatással volt rám, egy páratlan koncert résztvevői lehettünk. Az óriás hangtálban, a Samsárában feküdni leírhatatlanul különleges volt. A végére azt éreztem, hogy teljesen kicserélődtem és megújultam, és mivel a hangrezgések sejtszinten változtatják meg az anyagot, ez tényleg így is történt. Tökéletes biztonságban éreztem magam, azt éreztem, hogy Veronika uralja a hangszereit, és a ránk gyakorolt hatásra is van rálátása, illetve érzékeli, milyen folyamatok játszódnak le bennünk. Köszönöm.

Sebestyén Ágnes és Nagy Zoltán:

Párnapos garábi tartózkodásunk utolsó napján vettünk részt a Veronika által tartott hangfürdőn. Élveztük a hangtálak és hangterápiás eszközök (pl. esőbot) különleges, pihentető hangját - a kényelmes párnákon pihenve ellazult, relaxált állapotba kerültünk. A gyöngéd, biztonságos hangokat ritmusosan váltotta fel a Samsara erőteljes, mennydörgésszerű rezgése, mely a kongatását követően percekig betöltötte a teret. A szertartás csúcspontjaként elhelyezkedtünk a hatalmas hangtálban, és átadtuk magunkat erőteljes rezgésének - megdöbbentő és váratlan érzés volt. Köszönjük az ellazító és egyben felfrissítő, páratlan élményt Veronikának.

Fülöp Norbert és Jakubovics Judit:

Köszönjük az élményt, melyet az általad vezetett páros hangfürdőn kaptunk. Csodálatos másfél órát töltöttünk el Grabensiában, amely elősegítette a testi és lelki fejlődésünket. Lelkileg a mindennapok terheinek lerakását és a pozitív életszemlélet elősegítését, testileg pedig a posztcovid tünetek magas szintű enyhülését segítette elő. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek az élménynek.

samsara hangtál, világ legnagyobb hangtálja, világ legnagyobb hangtála, samsara hangfürdő, samsara hangtálkezelő, samsara hangtál kezelő, hangfürdő, hangtálterápia, hangtál terápia, hangterápia, rezgésterápia, hangterápia garáb, hangtálterápia garáb, hangtál terápia garáb, hangterápia aszód, hangtálterápia aszód, hangtál terápia aszód, hangfürdő aszód, hangtál kezelés aszód, hangtálas kezelés aszód, hangtálkezelés aszód, Csath Veronika facebook, egység, egységmeditáció, egység meditáció, professzionális hangterápia, hangtálkezelés, hangtálas kezelés, professzionális hangtál kezelés, gyógyítás hangterápia, gyógyítás rezgésterápia, gyógyítás hangtál, legjobb hangfürdő, tradicionális hangtálkezelés, tradicionális hangterápia, tibeti hangterápia, tibeti hangtálkezelés, legolcsóbb hangterápia, hangtálterápia, hangtálfürdő, hangfürdő, hangutazás, hangutazók, energiagyógyászat, energetikai kezelés, samsara, samsara garáb, garáb hangfürdő, grabensia hangfürdő, grabensia, Mahayana Buddhista Egyház, shambhala, shambhala hangfürdők, avilaglegnagyobbhangtala, hangtál meditáció, hangtálmeditáció, hangtál, tibeti hangtál, nepáli hangtál, kínai hangtál, terápiás hangtál, buddha tál, zengőtál, zen tál, chakra tál, csakra tál, meditáció, relaxáció, hangmasszázs, gong, gongterápia, gong hangfürdő, gong meditáció, gongmeditáció, gong-dob, gongdob, óriás dob, óriás gong, zengőtál masszázs, 528 HZ, 432 HZ, Garáb hangtálterápia árak, relaxációs hangfürdő, hangfürdő Budapest, Garáb idegenvezetés, Grabensia facebook