Shambhala-hangfürdők
A Shambhala-térben tartott hangfürdőkről mindaz elmondható, amit a hangfürdőkről és a Samsara-hangfürdőkről írtam. Itt is hatunk fizikai és finomabb testeinkre, valamint megszólítjuk a létezés finomabb síkjait is, támogatjuk a spirituális fejlődést, tudatosodást. A számos tibeti hangtál mellett megszólaltatok sok kisebb és nagyobb intuitív hangszert, és nagy szerepet kap az óriás gong és több csodálatos, óriás gongdob a hangfürdők alkalmával, kiemelten figyelembe véve az őselemek kiegyensúlyozottságát és harmóniáját.

Shambhala duál hangfürdők
A Samsara és Shambhala duál hangfürdők két, közvetlen egymás után tartott hangfürdőt tartalmaznak egy komplex egészet alkotva úgy, hogy a Samsara-rész nyújtotta változást elmélyítjük és kiteljesítjük, illetve hangsúlyozottan szerepet kap a földelés és fokozatos visszaérkeztetés.
A duál hangfürdő első része a Samsara-térben zajlik, a második a Shambhala-térben néhány perccel az első, Samsara-részt követően.




Shambhala négy őselem hangfürdők vezetett meditációval
Ez a fajta Shambhala-hangfürdő két teljes órás, amelyet végig, a négy őselemet – föld, tűz, víz és levegő – megidéző, megjelenítő vezetett meditáció kísér, vezet.
A hangfürdő hanghatásaival és a vezetett meditáció szövegével célunk az elemek általi mind teljesebb tisztulás és oldás, energetikai kiegyensúlyozódás és energetizálódás, feltöltődés indukálása.


Shambhala-kezelések
A Shambhala-tér másik különlegessége, hogy itt egyéni, személyre szabott, korrekciós/problémaorientált, tibeti hangtálas kezeléseket is tartok, amelyek célja a dinamikus egyensúlyi állapotból kibillent szervezet működésének korrekciója, a gyógyulási folyamatok támogatása, a torzult aura rendezése, táplálása-erősítése és test-lélek-szellem harmóniájának elősegítése.
A Shambhala-tér szintén lehetőséget nyújt számomra páros, tibeti hangtálas kezelések tartására, amelyeket olyan párok számára ajánlok, akik szeretnék kapcsolatukat megerősíteni, megújítani, vagy akár harmonikusabbá tenni. E kezelések alkalmával is oldok, feloldok, elvezetek és táplálok – hol, mit érzek szükségesnek.

Amit a személyre szóló hangtálas kezelésekről érdemes tudni
A szelíd gyógymódok támogatják a szervezet öngyógyító folyamatait: A testet körülvevő hangtálak strukturált megszólaltatásával olyan térbeli alakzatok és metszéspontok alkothatók, amelyek koncentrált erőtereket és oldópontokat hoznak létre, így támogatva a szervezetet, illetve oldva és kioldva akár rég keletkezett energetikai blokkokat.
Egy harmonizáló hangtálas kezelés pedig mindenkor jólesik testnek és léleknek egyaránt.
Szeretettel várlak a Shambhala-tér hangfürdőire és tibeti hangtálas kezeléseire, hogy a pillanatban téged elérő hangok rezgéshullámai segítsék minden földi megnyilvánulási formulád úgy, ahogy az számodra szükséges és a legmegfelelőbb. Mindenkor a jelenlévőkre hangolódva tartom hangfürdőimet és a kezeléseket egyaránt.
samsara hangtál, világ legnagyobb hangtálja, világ legnagyobb hangtála, samsara hangfürdő, samsara hangtálkezelő, samsara hangtál kezelő, hangfürdő, hangtálterápia, hangtál terápia, hangterápia, rezgésterápia, hangterápia garáb, hangtálterápia garáb, hangtál terápia garáb, hangterápia aszód, hangtálterápia aszód, hangtál terápia aszód, hangfürdő aszód, hangtál kezelés aszód, hangtálas kezelés aszód, hangtálkezelés aszód, Csath Veronika facebook, egység, egységmeditáció, egység meditáció, professzionális hangterápia, hangtálkezelés, hangtálas kezelés, professzionális hangtál kezelés, gyógyítás hangterápia, gyógyítás rezgésterápia, gyógyítás hangtál, legjobb hangfürdő, tradicionális hangtálkezelés, tradicionális hangterápia, tibeti hangterápia, tibeti hangtálkezelés, legolcsóbb hangterápia, hangtálterápia, hangtálfürdő, hangfürdő, hangutazás, hangutazók, energiagyógyászat, energetikai kezelés, samsara, samsara garáb, garáb hangfürdő, grabensia hangfürdő, grabensia, Mahayana Buddhista Egyház, shambhala, shambhala hangfürdők, avilaglegnagyobbhangtala, hangtál meditáció, hangtálmeditáció, hangtál, tibeti hangtál, nepáli hangtál, kínai hangtál, terápiás hangtál, buddha tál, zengőtál, zen tál, chakra tál, csakra tál, meditáció, relaxáció, hangmasszázs, gong, gongterápia, gong hangfürdő, gong meditáció, gongmeditáció, gong-dob, gongdob, óriás dob, óriás gong, zengőtál masszázs, 528 HZ, 432 HZ, Garáb hangtálterápia árak, relaxációs hangfürdő, hangfürdő Budapest, Garáb idegenvezetés, Grabensia facebook